Menet közben lőtte le emberrablónak hitt taxisofőrjét egy amerikai nő
A gyilkos a mexikói határ közelében utazott, meglátott egy mexikói városnevet egy tájékoztató táblán, és ettől bepánikolt.
A gyilkos a mexikói határ közelében utazott, meglátott egy mexikói városnevet egy tájékoztató táblán, és ettől bepánikolt.
Szingapúr után az Amerikai Egyesült Államokban is lehet majd laboratóriumban növesztett csirkehúst fogyasztani, miután két cég is beszerzett minden szükséges engedélyt ehhez.
Az amerikai elnök szerint a kínai vezető még mindig ideges a kémballon lelövése miatt.
II. Erzsébet szeptemberben hunyt el, Biden sajtósa pedig állítja: az elnök valakinek a tömegben reagált.
Emberi irányítás nélkül is működni képes Humvee-flottát szeretne létrehozni az amerikai védelmi minisztérium néhány éven belül.
Michael Travis Leaket drogkereskedelemmel vádolják.
Az egyik sebesültet meg kellett műteni.
Légvédelmi eszközök, Patriot-rendszerek rakétái, lőszerek, pilóta nélküli légi eszközök és egyéb felszerelések juthatnak el Ukrajnába.
Nancy Mace republikánus képviselő korábban azt állította, hogy az FBI bizonyította a vesztegetés tényét.
David Pressman erős kritikát fogalmazott meg, miután Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy energetikai szempontból nem lehet leválni Moszkváról.
A füst nagy része Québecből származik, ahol 160 különböző helyen ég az erdő.
Két napon belül két vállalatot perelt be a tőzsdefelügyelet.
Egyetlen hónap leforgása alatt 20 százalékkal nőtt azok száma, akik a mesterséges intelligencia térnyerése miatt veszítették el állásukat az Egyesült Államokban.
Az amerikai szenátus elfogadta azt a kétpárti törvényt, amely felemeli az államadósság felső határát.
Csak megbotlott, de nem lett semmi baja az USA elnökének.
A felvétel állítólag már a szövetségi ügyészeknél van.
A kínai hadsereg szerint egy amerikai felderítő repülőgép szándékosan behatolt a kínai haditengerészet gyakorlóterületére. Az Egyesült Államok szerint a terület a nemzetközi légtérhez tartozik. Kína szerint a Dél-kínai-tenger gyakorlatilag teljes egészében az ő fennhatósága alatt áll.
Bárkinél is volt eddig, a büntetést szerencsésen megúszta.
Egy rokona beszámolója szerint a férfi hétfőn este szó nélkül odalépett az ablakhoz és beugrott a folyóba.
Ma már hiába tűnik valami fotónak, simán lehet, hogy csak egy MI által létrehozott képről van szó.